Mindig van hiba a kristályban?


Mindig van hiba a kristályban?

A szenzualista felfogás szerint a művészet története nem más, mint a látható valóság visszaadása tökéletesedésének története. Ez a könnyen befogadható és képviselhető gondolkodásmód szinte fátumként telepedett rá a modern kor nagy vívmányára, a fotográfiára, mondván a technikai kép objektíven és tökéletesen adja vissza valóságot. Ez viszont nem egyszerűen gyarló leegyszerűsítés, hanem beláthatóan hamis, ám az illúzió hatalma óriási.

S hogy az ügy tovább bonyolódjon, az illúzió – a kép tökéletességének illúziója – is elindult a tökéletesedés útján, napjaink uralkodó fotográfiai szemléletét már ez a valóságot túlmagasztaló vizuális mámor hatja át. Szép a természet? Most még sokkal szebb! Szebb mint valaha, sőt, szebb, mint valójában!

És mára egész könnyen, olcsón hozzáférhető a mámor bárki számára: erről gyors bizonyságot szerezhetünk a webszerte burjánzó fotográfus fórumok, amatőr képgalériák láttán. 

A nagy magazinok címlapjai láttán. 

A fotós világmárkák pályázati seregszemléinek láttán. 

A World Press Photo évenkénti vándorcirkusza láttán.

Ebben az eufemizáló, a hibát, a kis eltérést elviselni képtelen korban a kozmetikázásnak, plasztikázásnak, a színek, az ízek feljavításának minden eszköze rendelkezésre áll, ki képes hát ellenállni a kísértésnek!
Ha így folytatódik, a valódi természet szégyent vall, alkalmatlan lesz megfelelni a róla alkotott képnek, ahogy az embereknek is mind nehezebben esik majd a tükörbe nézni.

Jung szerint mindig van hiba a kristályban. A tökéletességet soha nem érjük el.
A kristály megkerülhetetlen szépsége a természettől való szerkesztettségében rejtőzik, örök csoda rendnek és aránynak eme harmóniája, amely azonban megvalósulni nem volna képes egy mégoly kicsi szabálytalanság nélkül.
A hiba természetes. A tökéletesség ugyan nem fáj, viszont hideg, akár a halál. - írja Darvasi László. A tökéletesség az emberi világban: hazugság. Csalás, önáltatás. Bálványimádás és önimádat.

[008.jpg]

(fotó: Tikos Dóra)

A tökéletes kép kultusza persze választ provokált. E válasz jegyében kezdetleges technikák (például a lyukkamera, a lomo, a polaroid) születtek újjá, életrekeltőik által felfedezve a bennük rejlő művészi hatásokat. A felszín túlsminkelése ellen harcbaindulók nagy ívben kerülik a fotogén témákat, élvezettel hagyják képeikben a fölöslegesrészleteket, fittyet hánynak a konvencionális kompozíciós szabályokra, hagyják, hogy az ösztön, a lélek, a megérzés vezessen.

[009.jpg]

(fotó: Fodor Tímea)

A lázadás módszertanáról pedig mindent elmond a lomográfia komolyan ironikus - és egyben önironikus - 10 aranyszabálya:

1. Vidd magaddal mindig a lomódat, bárhova is mész!
2. Használd mindig - nappal és éjszaka!
3. A lomográfia nem bolygatja meg az életedet, de részét képezi!
4. Próbálj meg csípőből fotózni!
5. Menj a lehető legközelebb a lefényképezendő tárgyakhoz!
6. Ne gondolkodj!
7. Légy gyors!
8. Ne akard előre tudni, milyen lesz a kép!
9. Később se!
10. Fütyülj a szabályokra!

Sándor Zsolt



[lomo.jpg]

(fotó: Sándor Zsolt)

eredeti megjelenés: 
http://elitmed.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése